A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő ember mértéktelenül énközpontú, önszerető, a másik ember érzéseit, gondolatait nem veszi figyelembe. Magát olyan embernek tartja, akinek különleges jogai vannak, bármit megtehet. A szélsőségesen narcisztikusok saját maguk iránti érdeklődése viszont olyan erős, hogy teljesen kiszorítja és lehetetlenné teszi a másokkal szembeni nyitottságot és elfogadást, akár az önpusztítás árán is. Felnagyítja saját személyiségének fontosságát, fokozottan igényli, hogy csodálják, gyakran fantáziál hatalomról és gazdaságról, pénzről, úgy érzi, őt több dolog illeti meg, mint másokat.
Ez a lelki beállítódás az empátia és a bűntudat hiányával, irigységgel, és arroganciával jár együtt. Az ilyen emberemberi kapcsolatai felszínesek, társaira azért van szüksége, hogy kiszolgálják, felnézzenek rá és elismerjék. Az ismeretség elején egy rövid ideig kifejezetten megnyerően viselkedhet annak érdekében, hogy mások elismerését érezze, majd a “beetetési időszak” után megváltoznak a dolgok. A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő ember valódi, hosszútávú kapcsolatot nehezen létesít, de nem is igazán vágyik komoly, mély, bensőséges kapcsolatra. Viselkedése gyakran irigységre utal, követelőző lehet és türelmetlen, mindent a magáénak szeretne tudni, lehetőleg azonnal.
Kudarc esetén visszahúzódik, de ezt is úgy adja elő, mint saját döntését, valamint saját nagyságának, hatalmának jeleként aposztrofálja. Saját jelentőségét, a világban való szerepét irreálisan felnagyítja, sikeresnek, tökéletesnek, mindenhatónak érzi magát, és gondolatai nagyon gyakran ilyen és ehhez hasonló gondolatok körül járnak. Az ilyen ember az enyhe kritika következményeként is indulatot, feszültséget, dühöt él át, ezért az ilyen helyzeteket próbálja kerülni. Kedvességet, melegséget vár, ugyanakkor viszonozni nem tudja, tehát stabil kapcsolatot sem tud kialakítani.Gyakran hűtlen, mert lelkiismeret-furdalás nélkül szegi meg az emberi kapcsolatok szabályait. Gyakran meg sem hallja, amit a másik mond, mert minden gondolata önmaga körül forog. A narcisztikus kötődése a normálistól eltérő, egyetlen pillanat alatt képes félresöpörni bármit és bárkit, a jelent és a múltat is.
A narcisztikus ember mindenki másnál különbnek érzi magát, és képtelen belehelyezkedni a másik ember helyzetébe, az empátiás képessége nagyon alulfejlett. Ha fájdalma van, csak a saját érzéseire képes figyelni, az egész világot a saját szemszögéből ítéli meg. Zokon veszi, ha olyasmiben kell részt vennie, ami nem szolgálja az önös érdekeit. Nem tűr kritikát, nem lehet vele a dolgokat megbeszélni, nem lehet közös döntéseket hozni, és nincsenek a számára jó érvek, mert az ellentmondásokat sem veszi figyelembe.
A felsoroltak közül ötnek kell egyidejűleg jelen lennie ahhoz, hogy a személyiségzavar diagnózisa megállapítható legyen.
- Kritikára, bírálatra dühvel, szégyennel, megalázottság-érzéssel reagál.
- Interperszonális kapcsolataiban önző és kizsákmányoló.
- Saját fontosságát nagyzásosan éli meg, azaz sikereit és tehetségét eltúlozza, elvárja, hogy rá mint különleges képességű emberre odafigyeljenek.
- Azt hiszi, őt csak egészen különleges emberek érthetik meg, vagy senki sem.
- Képzeletét kitölti a korlátlan sikeresség, hatalom, csillogás, szépség vagy ideális szerelem.
- Kiválasztottság érzése van, elvárja, hogy egészen különleges bánásmódban részesüljön.
- Hiányzik belőle az empátia, képtelen felismerni, átélni, mit hogyan éreznek mások.
- Az irigység érzése eluralkodik rajta.
- Magatartása gőgös és fennhéjázó.
Ha arra gyanakszol, hogy a párod nárcisztikus személyiségzavaros, válaszolj őszintén az itt felsorolt kérdésekre. Ha 5 vagy annál több Ha gyanúd igazolódik, bátran kérj szakértői segítséget, emrt egyedül nagyon nehéz megbirkózni a felmerülő nehézségekkel.
- Elsősorban te vállalod a kapcsolat ápolásának, menedzelésének oroszlán részét?
- Úgy érzed, hogy szinte minden energiádat felemészti, hogy a párodat boldoggá tedd?
- Gyakran érzed, hogy a párod nem igazán törődik a te boldogságoddal?
- A kapcsolatotok elsősorban a párod érdeklődési köre vagy tevékenysége köré szerveződik?
- Sokszor előfordul, hogy az életedet a párod hangulatváltozásai és elképzelései irányítják?
- Mások nehéz embernek tartják a párodat? Barátaid nem igazán kedvelik őt?
- Sűrűn takargatod a párod szeszélyeit és helytelen viselkedését az ismerőseid előtt, azon kapod magad, hogy mentegeted őt?
- Néha kifejezetten azt érzed, hogy a párod önző?
- Előfordul, hogy a párod olyan döntést hoz, amely negatív hatással van rád, akár biztonságodra, vagy a testi-lelki jóllétedre?
- Előfordul, hogy a személyes biztonságodat veszélyezteti a párod viselkedése, például agresszív viselkedés, autóvezetési stílus, függőség, szerhasználat?
- Frusztrált vagy, mert a partnered nem tudja vagy nem akarja megérteni a jóindulatodat vagy a jószándékodat?
- Gyakran gondolsz a kezdetekre, amikor a párod még romantikusnak tűnt és folyamatosan dicsért, szeretgetett téged?
Mit tehetsz, ha a párod nárcisztikus?
Először is tudatosítsd magadban, hogy soha nem leszel képes megváltoztatni vagy meggyógyítani a narcisztikus személyt. Soha.
Minél hamarabb fejezd be, hogy foylamatosan a párod dolgaival vagy elfoglalva és róla gondoskodsz.
Gondolkozz el inkább azon, vajon miért választottál ilyen partnert, és hogy miért akarsz mindenáron segíteni. Foglalkozz többet magaddal és a sajűt, személyes céljaiddal.
Ne engedd, hogy párod felszállítson az érzelmi hullámvasútra. Maradj ki ebből.
Húzd meg a saját komfortérzeted szempontjából megfelelő határokat, és ragaszkodj hozzájuk. Eleinte nehéz nemet mondani, de gyakorolj, és közben is maradj higgadt, szeretetteli.
Kommentek